Bendegúz és a titkos testőrkék — a második fejezet

Bendegúz egy diabéteszes kisfiú, akinek a testében négy apró állat él: Szemecske, Vesécske, Lábacska és Szívecske, a titkos testőrkék. A sorozat arról szól, hogyan tanul meg egy gyerek gondoskodni magáról. Nem félelemből, hanem mert van egy csapata, akikre figyelni kell.

Az első fejezet a csapatot mutatta be. A második fejezet mélyebbre megy.

Nagyon szerettem volna megírni. De nem volt könnyű.

Mert ez az a rész, amit nekünk, szülőknek is el kell bírnunk.

Emlékszem, amikor először kérdezte meg tőlem a gyerekem: miért én? Nem válaszoltam rögtön. A sírás fojtogatott. És közben tudtam, hogy most nem magyarázat kell, hanem valami más kell. Csak még nem tudtam pontosan, mi.

Legalább tízszer írtam át a szülői részt ebben a fejezetben. Addig, amíg azt nem éreztem: ez már nem csak meghat, hanem el is bírható. Nekem is. Nektek is.

Mert ezekre a pillanatokra nem lehet mindig előre készülni. Nem egy pszichológus áll a gyerekünkkel szemben. Nem egy terapeuta. Hanem te. Én. Az anyukája, aki a biztonságát jelenti neki.

A kérdés bármikor jöhet. Egy rossz nap végén. Egy várakozás közben. Amikor valami olyat nem ehet, amit szeretne.

Az anyuka a történetben szándékosan nem a feltett kérdésre válaszol.

Mert amikor egy gyerek azt kérdezi: miért én? akkor ott több van, mint egy kérdés.

Valami, amire nem mindig lehet egy mondatban válaszolni.

És nem is biztos, hogy az a válasz segít, amit elsőre mondanánk.

Mindezek mellett attól, hogy valamit értünk, még nem lesz könnyebb azonnal. Nem változik meg minden egy csettintésre. De az apró változásokat észre kell venni. Egy elrakott keksz. Egy megkérdezett puding. Egy pillanat, amikor a gyerek nem fordul el, hanem együttműködik.

Tudni kell ezeknek örülni. Felismerni az apróságokat, és apró sikerként kezelni őket.

Elolvasom