Bendegúz és a titkos testőrkék — egy eszköz

Sok kérdést kapunk a gyerekeinktől. És nem mindig van rá válaszunk.

Amikor egy diabéteszes gyerek megkérdezi: „Miért kell ezzel annyit foglalkozni?" Ott van egy választási lehetőség. Tanulunk, és keresünk egy jó választ. Vagy elmondjuk az első dolgot, ami eszünkbe jut.

A társadalom tele van káros megközelítéssel a diabéteszt illetően. Félelmekkel, ijesztgetéssel, fenyegetéssel. Tudom, hogy nem könnyű ezen felülemelkedni, én magam is küzdöttem ezzel. Azt szerettem volna, hogy feszült pillanatokban ne riogassam, ne fenyegessem a gyerekemet, hanem megértse, hogy neki magával is együtt kell működnie. Gondoskodnia kell magáról.

Ez nem csak a diabéteszes gyerekekre igaz. Mindannyian tanulhatunk ebből.

Erre született a Bendegúz és a titkos testőrkék.

Mi ez pontosan?

Nem mesekönyv. Nem egészségügyi ismeretterjesztő anyag. Egy eszköz, egy közös keret, amit szülő és gyerek együtt használhat.

Bendegúz egy kisfiú, akinek a testében négy apró állat él: Szemecske, Vesécske, Lábacska és Szívecske. Ők a titkos testőrkék, és ők képviselik mindazt, amiről diabéteszes gyerekek szülőjeként nap mint nap gondoskodunk, de amit nehéz szavakba önteni egy hatéves előtt.

A történet nem a szövődményekről szól. Arról szól, hogyan gondoskodunk magunkról, szeretetből, nem félelemből. Arról, hogy a vércukormérés nem büntetés és nem kötelező rossz, hanem üzenet. Egy apró cetli, amit Bendegúz kiküld a barátainak: „Ma hogy vagytok?"

Kinek szól?

Azoknak a szülőknek, akik már tudják, hogyan kell mérni, adagolni, figyelni, de nem mindig tudják, hogyan kell erről beszélni.

Azoknak a gyerekeknek, akik érzik, hogy valami fontos dolog zajlik körülöttük, de nem értik pontosan miért, és néha megkérdezik: „Miért fontos ez?"

És azoknak, akik egy rossz napon szeretnének mondani valamit, ami nem ijeszti meg, mégis igaz.

Az öngondoskodás nem felnőtt dolog

Sokszor azt gondoljuk, hogy az öngondoskodást majd felnőttként tanulja meg a gyerekünk. Pedig az alapjai sokkal korábban rakódnak le, ahogy megtanulja figyelni a saját testét. Nem félelemből, hanem mert tudja, hogy van egy csapata, akikre vigyáznia kell, és akik vigyáznak rá.

A diabéteszes gyerekek ebben különleges helyzetben vannak. Nap mint nap szembesülnek a testükkel, a számaikon, a szenzorjukon, a kérdéseken keresztül. Ez teher is egyben. De lehet a legkorábbi, legkonkrétabb tapasztalat arról, hogy a figyelem, amit magunkra fordítunk, számít.

Bendegúz és a titkos testőrkék ezt szeretné megmutatni, hogy a gondoskodás nem valami, amit ránk kényszerítenek. Hanem valami, amit mi magunk választunk. A testőrkéinkért, magunkért.

Olvasd el

Benne van a teljes történet, és egy rövid szülői útmutató is: mit mondj a végén, hogyan nyiss belőle beszélgetést, mi az az egy kérdés, amit érdemes megkérdezni lefekvés előtt.

Mert a cél nem az, hogy a gyerek mindent értsen a diabéteszről. A cél az, hogy legyen egy közös nyelvetek, amivel egy nehéz napon is tudtok egymáshoz szólni.

Elolvasom