top of page
Search

Vakációpumpa? Technikai okok miatt nem üzemel.

  • betti738
  • Oct 28
  • 3 min read

Rendben van ez? Gondoljuk végig.


Nagyon fel tudom húzni magam alapból az ilyeneken, hogy „technikai okok miatt nem üzemel”, „a nagy érdeklődésre való tekintettel” és társai. De tegyük ezt most félre, mert komolyan elgondolkoztam az érzéseimen. Saját vélemény következik.

ree

Nem mondanám, hogy sokat utazunk, de szeretünk utazni, és tavaly jött el az ideje, hogy EU-n kívül is elkezdjük felfedezni az országokat és kultúrákat. Ebben a szellemben tervezzük a következő éveket is.

Három évvel ezelőtt, amikor a férjem farkasszemet nézett a halállal, miután az intenzív osztályt és a megfigyelőt elhagyta, ahol extra hosszú időt töltött, mert a légmellet követően plusz megfigyelésre volt szükség, azt mondta: „Elmegyünk Tropeába.” Ez Dél-Olaszországban van, a Tirrén-tenger partján, Calabria régióban. Autós utazást terveztünk, de nem úgy, hogy reggel elindulunk és hajnalban megérkezünk (1800km), hanem megálltunk Triesztben és ott aludtunk, Toszkánában és Nápolyban is, majd megérkeztünk.

A gyerek bement a tengerbe az első délután, és a pumpa kiírta rajta: kritikus hiba. Semmi gond, volt nálunk vakációpumpa, beüzemeltük.

Álljunk meg itt egy kicsit, és helyezzük kontextusba. Ekkor már hat éve használtunk pumpát tengerparton is, ami vízálló volt papíron bizonyos mélységig, és esténként sem vettük le fürdéshez. A hibát egy repedés okozta a pumpán, amit nem ellenőriztem. Nyilván ebből tanultam, és mivel ez az első tengerparti napon történt, nem is ment be többet pumpával a vízbe, hiszen nem volt nálam C-terv.


És itt jött a felismerés: mi lenne, ha ez a pumpa tényleg megállna? Ez még nem automata volt, csak a hagyományos 640G. Egyértelmű, hogy bementem volna az első kórházba, egyeztettem volna a gyerek kezelőorvosával, és felíratok bázisinzulint. De ezen a ponton akár haza is indulhattunk volna.

Ez a technológia számunkra teljesen idegen. Dávidot 12 hónapos korában diagnosztizálták, és azonnal pumpát kapott. Egy ilyen terápiaváltást le tudok hozni, mert muszáj. Csakhogy közben az utazás lényege vész el. Szorongani fogok, bizonytalan leszek, frusztrálni fognak az értékek, és legszívesebben hazamennék.

Azért meséltem el mindezt, mert ezeken a kérdéseken és érzéseken már átestem. Ott, akkor. Alapból szörnyűek voltak az értékei, akkor váltott a gyerek szervezete, és azóta sem bírja a meleget. Olyan bázis igény változást eszközöltem, amitől azt hittem majd a glukagont is elhasználjuk, de az volt a jó. A szenzoraink sem mentek. Nagyobb stressz volt az éjszaka egy friss szenzorral, mint szenzor nélkül. Az utolsót úgy raktam fel, hogy ha ez sem megy, akkor marad szenzor nélkül a gyerek, mert így kiborító volt. Rosszabb a várakozás, hogy megy, nem megy, mint az hogy nincs. Ez még az Enlite szenzor idején történt, az automata pumpa előtt.

ree

Szóval nincs vakációpumpa. Mi marad? Esetleg kölcsön kérni valakitől? Vagy marad a pen bázissal. Bár továbbra sem tartom elképzelhetőnek, hogy egy nyaraláson, automata pumpa után bárki visszaálljon egy régebbi terápiára. És a szenzor? Oké, majd viszünk B-opciót, ami legalább mobillal megy. Ez egy remek utazás lesz, ja nem.


Tudom, hogy nem törvényszerű, hogy megtörténik, de megtörténhet.

Kilenc éve használunk pumpát. A jó ég tudja, hány garanciális csere volt a 640G-ből, és a 780-at is cserélték már nekünk. Elképzelek egy jó messzi utazást, például amit most tervezünk, mondjuk Japánba. És nem tudom elképzelni, hogy ott azzal kelljen szórakoznom, hogy „mi lesz, ha leáll?”.

Nem, én nem fogok szórakozni. Egy 780G jön velem. Ha nem így, akkor máshogyan.

Tudom, hogy most azon dühöngök, hogy minden körülmény között ragaszkodom az életminőséghez. Ez ebben a formában nekem azt jelenti, hogy szükség van egy olyan komfortzónára, amelyen belül tényleg be tudjuk fogadni a helyet, ahol vagyunk. Mert az utazás lényege nem a szorongás, hanem az, hogy átéljük, ami körülöttünk történik.



 
 
 

Comments


Szeretnél valamit mondani, üzenni? 

© 2035, Diabanyu. Minden jog fenntartva. Az oldal motorja: Wix

bottom of page